Insomnus

Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája [kritika]

2024. április 05. - Filmometer

Most, hogy a Netflixen is elérhető, sőt az egyik legnézettebb film lett Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája, érdemes talán kicsit elmélyednünk a Hunger Games világában. Francis Lawrence 2023-ban készített előzmény-filmet az amerikai Suzanne Collins írónő 2008-as regénye alapján 2012 után elkészített Éhezők Viadala (Hunger Games) filmekhez. A legelső ilyen rész 2012-ben, a második, harmadik és negyedik rész pedig 2013-ban és 2014-ben és 2015-ben jelent meg a mozikban, hatalmas sikert aratva. (A legmagasabb pontszámot az IMDb-n a második fejezet kapta, 7,5 pontig jutva.) A 2015-ös részt egy 8 esztendős kihagyás követte, majd jött 2023-as év és az Énekesmadarak és kígyók balladája, mely egy felvezetést és előzményt adott a népszerű Franchise -hoz.

hungergames_2023_1.jpg

A kép forrása: pluggedin.com

Mielőtt kitérnénk ennek a bizonyos legújabb résznek az érdemeihez és hibáihoz, parányi áttekintést tennénk a franchise egészére vonatkozóan.

Egy kis Hunger Games áttekintés:

A Hunger Games világában az egyik központi karakter mindvégig egy Coriolanus Snow nevű figura, aki egy zsarnok-diktátor egy jövőbeni országban, melynek neve: Panem. A fiktív állam 13 körzetre és az úgynevezett Kapitóliumra tagolódik, mely uralja az összes területet. A hatalmat az úgynevezett békebírók tartják fenn, akik egyenruhás katonák, modern fegyverekkel, miközben a nép a körzetek legtöbbjében nyomorúságos körülmények között vegetál. A Kapitólium egy hatalmas és jól őrzött épület, ahonnan Snow elnök minden körzetet el tud érni video-üzeneteivel és TV láncaival. A legfontosabb összekötő-kapcsolatot az évente megrendezésre kerülő éhezők viadal verseny jelenti, melyen mindig 24 fiatal vesz részt, minden körzetből két versenyző (egy fiú és egy leány). Mivel a népszerű viadalt mindenki nézi az összes körzetben, így nagy visszhangot kelt a 12-es körzet egyik versenyzőjének szembeszállása a rendszerrel, ő Katnees Everdeen. Az egyes epizódok már inkább a körzetek lázadásáról szólnak és arról, ahogyan Katniss és szerelme Peeta (aki szintén versenyző volt a legelső részben) a lázadás vezéralakjaivá válnak.

A 2023-as legújabb rész az említett történet-folyamhoz mutat egy előzmény-sztorit, annak leírását, ahogyan az alig 18 esztendő Coriolanus Snow -ból diktátor lesz (vagy legalábbis a hatalom közvetlen közelébe jut). A főszerepet a 28 éves Tom Blyth alakítja, míg pártfogoltja, a 12-es körzet versenyzője a csinos (és anyai ágon kolumbiai származású) Rachel Zegler.

A film két, jól elkülöníthető részre tagolódik: az elsőben megismerjük a 18 éves Snow életkörülményeit, amiből megtudjuk, hogy bár ő a híres Snow tábornok fia, valójában szegényes viszonyok között tengődik testvérével és a "nagy madammal". Egyetlen reménye a felemelkedése az Akadémia díjának elnyerése, melyhez azonban mint kiderül, pártfogoltjának győzelme szükséges az éppen kezdődő Éhezők viadalán. Pártfogoltja a csinos Lucy Gray a 12-es körzetből való és bár okos, nem jeleskedik a harcművészetekben és inkább csak énekelni tud. Ám a két fiatal megtalálja a közös hangot egymással és túljárnak mindenki eszén.

hungergames_2023_2.jpg

A kép forrása: complex.com

A film második részében már a 12-es körzetben járunk a viadal után, ahol Snow egyszerű békefenntartó közlegényként szolgál, a lány pedig énekesként járja a katonai táborokat. A két fiatal újra találkozik egymással, ám konfliktusokba is keverednek, melyek halálosak lehetnek számukra. A megoldás a lány számára az elbújás lenne, a fiúnak viszont az, ha elárulja barátait. A kérdés csupán az: képes e megtenni mindazt, ami felemelkedését hozhatja, de egyúttal becsülete elvesztését is a lány szerelmével együtt.

Az énekesmadarak és kígyók balladája egyszerre pszicho-regény, elgondolkodtató dráma és izgalmas akciófilm is, tele látványos jelenettel. Egyszerre szórakoztató azoknak, akik a különleges történeteket szeretik és azoknak is, akik a pörgős akciókra buknak. Ami az értékelést illeti, a Mafabon alkalmazott 5 csillagos rendszert alkalmazva, erős 4 csillag (80%).

4csillag.jpg

insomnus_also.jpg

Godzilla x Kong: Az Új Birodalom

King Kong alakja meglehetősen régóta része a filmtörténelemnek, már 1933-ban készült alakjáról feldolgozás, de a legjobbak közé inkább az 1976-os változat került, melyben Jessica Lang és Jeff Bridges a főszereplők. Népszerű lett a 2005-ös látvány-verzió is Naomi Watts és Adrien Brody játékával, lenyűgöző felvételei és szörnyei miatt. Ez utóbbi még az IMDb-n is elnyerte közel félmillió szavazó szimpátiáját a 7,2 pontos átlagértékeléssel. (Az IMDb-n 7 pont fölé csak a sikeresebb filmek jutnak.) Valamivel később, 2017-ben debütált a Kong: Koponya-sziget, melyben Brie Larson és Tom Hiddleston játsszák a legfőbb karaktereket, ám ez csak 6,7 pontig jutott és igazából nem is érdemelt többet (annak dacára sem, hogy látványban valóban nem rossz ez a film sem). Végül eljutottunk 2024-hez, a Godzilla x Kong: Az Új Birodalom című filmhez, melyet volt szerencsém nemrégiben látni kedvenc mozimban.

king_kong1.jpg

A kép forrása: parade.com

Nos, az igazság az, hogy megdöbbentem az új King Kong feldolgozás rendkívül alacsony színvonalán. Sem látványban, sem színészi játékban sem pedig alap-történetben nem tudta elérni Adam Wingard rendező csapata a korábbi Kong-filmeket (és a közepes szintet). Nálam egyszerűen az értékelhetőség határán van, valahol 40-50% környékén. A főszereplők ugyanakkor megtesznek mindent a sikerért: Rebecca Hall például hitelesen alakítja a tudósnőt, aki egy indián kislányt nevel, Jiát (Kaylee Hottle) annak a törzsnek egyetlen túlélőjét, akik utolsókként gondozták Kongot eredeti szigetén. Viccesen alakítja az állatokat gyógyító Trapper állatorvost és laza kalandort Dan Stevens is, de Rebecca Hallal együttesen sem tudják feljavítani a végeredményt.

A főszereplők sorában kiemelhető meg Brian Tyree Henry, akit A gyilkos járatból ismerhetünk, ahol ő Lemon. Ezúttal is neki kell(ene) biztosítani a humor-faktort, küzd is a kihívással, de valahogy megmarad takaréklángon a vicceskedés is. Sajnos a Godzilla x Kong ezen a téren sem teljesít túl jól.

king_kong2.jpg

A kép forrása: people.com

A fő gond a gagyi alaptörténet és a túltolt mese-világ, melyben óriás molylepkék, föld alatt élő giga-majmok és antigravitációs szikla-kristályok szerepelnek, melyeket senki nem tart hihetőnek kb 5 év felett. Ugyanakkor a film érezhetően nem az 5 éveseknek készült nem csupán a 12-es karika de nyelvezete és stílusa miatt sem.

A fő konfliktus-szálat a Godzilla és Kong alkotja: egyikük a felszínen él és védelmezi az emberiséget a különböző lényektől (ő Godzilla) másikuk pedig a Föld mélyén él és csak néha bukkan fel (ő Kong) akkor előbújva ha például fáj a foga. Egy nap egy szintén a mélyben élő törzs a föld alá szólítja Godzillát a gonosz majmok csapata ellen, mert azok támadásra készülnek. Godzilla megindul de előbb ki kell békülnie Konggal, hogy aztán együtt győzhessék le a gonosz nagy vörös majmot a mélyben. Kb ennyi a lényeg dióhéjban, no meg annyi, hogy az emberi főhősök is megjelennek, természetesen Kongnak segítve a harcban. 

Teljes katyvasz a sztori, sajnos azt kell mondjam: még inszomniásoknak is unalmas történet, amin a látvány-világ sem segít. Értékelésem 40% csupán. Ha nem tudsz aludni, ne ezt válaszd!

2csillag.jpg

Insomnus

Üdvözlünk az Insomnus blogon!

Az insomnus álmatlant jelent vagyis inszomniában szenvedőt (somnus latinul álom vagy alvás). A blog a hozzám hasonló álmatlanságban szenvedő film-kedvelőknek íródik elsősorban. Vagyis azoknak akik hosszúra nyúló estéiken sokat filmeznek, majd szívesen olvasnak is ezekről az alkotásokról objektív véleményeket, kritikákat.

Minden filmes műfajból tervezek válogatni, így részben a legújabb filmek, részben pedig az emlékezetes alkotások jelennek majd meg blogomon. Ha írnál, ide címezd soraidat: insomnus77@gmail.com

insomnus_fejlec1.jpg

 

süti beállítások módosítása